Régóta tervezem ezt a blogot. Persze nem ez az első, de eddig csupán magánéletem sirámait írtam le, úgymond írásterápia gyanánt.
Sokat vagyok egyedül. Bár egyhangúnak tűnik az életem, néha mégis történik valami, amit jó lenne megosztani valakivel. Névtelen valakivel, aki nem tudja ki vagyok.
Politizálni nem szeretnék...gyűlölöm, ha mégis leírnék valamit az véletlen. ( "koca" informatikusként tudom, amit egyszer leírok a netre....). Ha néha kimondom amit gondolok, rám szólnak jóakaróim. Fogd be, még van mit veszítened. Persze, van mit. Van munkahelyem, és ez nagy szó!
Ja...és közelítek az 50-hez. Ettől viszont rémület tölt el....talán ezért írom ezt a blogot, hogy barátkozzak az öregedés gondolatával, hogy megtaláljam a szépet ebben a korban is, próbáljak magamnak esetleg másnak is segíteni.
Lehet semmi bajom nem lenne, ha lenne egy társam, de nincs. Egy balul sült el kapcsolat, és néhány éves sikertelen keresgélés már régóta elvette a kedvem...a társkereséstől. Sajnos a férfiaktól nem. :(. De ezt még valahogy meg kell oldanom.
Tegnap egy új ismerőssel beszélgettem...két 25 éves iker fia közül, az egyik mozgássérült. Munkája nincs, elkeseredett, csak reménykedni tudnak...én meg hálát adtam, hogy az én két fiam egészséges. Legalább ennyi van. És milyen sok is ez!!!!!
Akkor kezdődjön a terápia....!!!!
