Eszembe jutott a blogom...több okból is.
Olvastam itt egy másikat a szexbarátságokról. A rengeteg hozzászólást is. Nagyon jókat is, és végtelenül furcsákat is. Azért furcsának írom, mert valahogy az az érzésem, nem tudja az illető miről beszél, amikor kritizál. Milyen alapon? Meg aztán nem szíve-joga mindenkinek azt csinálni, amit akar, addig amíg másnak kárt nem okoz? Esetleg csak magának?
Szóval, most érintve lettem a témában...év eleje óta visszajött a volt párom, és újból elhagyott. Most már végleg, hisz én is lemondtam róla, nem hívom, nem keresem. Csak így lehet. És igen...ráfanyalodtam a társkeresőre. Sokat nem változott a helyzet, nős férfiak sokasága, és ugyanazok, mint évekkel ezelőtt.
Valahogy sikerült jó fényképet feltennem, mert rengeteg levelet kapok. Most jön a terápia...szükségem volt már megerősítésre, hogy még van esélyem társat találni. Beleakadtam egy humoros, értelmes, nekem tetsző srácba, akinek bár van társa, azért kapcsolatot keres. Belevágtam...Kinek is tartozom én elszámolással? Senkinek...
Én közöltem vele, hogy ez nem lesz más, mint szexbarátság. Egyrészt társa van, másrészt messze lakik, és túl fiatal hozzám.
De nem csupán állatias szex volt. Hanem érdeklődés, beszélgetés, simogatás, kedvesség, gyengédség is. Hol van ebben az a pont amit szégyellni kellene?
Jönni akar még. Természetes, mondhatja bárki, hisz ingyen dughat. No de majd 200 km-t utazik érte, és nem utolsó sorban nekem is jó. Jól érzem magam most utólag is. Jó élmény volt, és tényleg nagyobb a női önbizalmam. Vagyis a szexbarátság jó terápiának...eddig. :)
