Be kell vallanom. Ez a terápia önmagamnak szól. Nem másnak. Okos akartam lenni, közben képtelen vagyok a saját nyomoromból kikászálódni.
Maradjak csak ott, amit úgy is akartam....kiírni magamból ezt a sok gyomorszorító tehetelenséget, szerencsétlenséget.
Most is egyedül vagyok. Várom a gyerekeim, majd csak hazaérnek. Persze a dolgukat végzik. Hálistennek, legalább ez a része az életemnek rendben. Tulajdonképpen hálás is lehetek. Két értelmes, sikeres, szép gyerek. Mindig azt mondják...anya Te nekünk adtad a szerencsédet. Bőgnöm kell most...igen, nekik adom, ha csak ennyi van. De én is szeretnék még valamit az élettől. Valami szépet, jót. Jó...jó ne sírjak...ennél sokkal rosszabb is van...mondja a barátnőm. Van tető a fejed felett, van munkád.(igaz csak kb. 20. ig elég a fizum) Pasi meg kinek kell?
Hát azt hiszem nekem. De anyám szerint válogatok. Mi a fenét tegyek, ha ő plántálta belém fiatal lány koromban, hogy mennyire fontosak az érzelmek, a szerelem. Képtelen vagyok elfogadni valakit páromnak, szerelmemnek, ha csak egy beszélgetőtársat látok benne.
Olyan rohadtul egyedül vagyok....
Ma kiolvastam Vass Virág: Ringass Amadeus c. könyvét. Sírtam a végén.
Amúgy nehéz volt olvasni. Bonyolult volt a fonalakat követni. De a végén minden kibogozódott. Nem szeretem, ha rossz vége van valaminek. Én a szórakozást a vidámság, a könnyedség miatt szeretem. A könyv nekem szórakozás. Persze, ha nem tanulok. Mert az nem az. :)
Este szülinap. A gyermekem 25 éves. Hihetetlen. Tortát készítek...
