A táncterápia nem vált be, csak mert egyszerűen nem volt. Elfelejtették frissíteni a klub órarendjét, odamentem és koppantam. Ugyan már. Mi az nekem. Elmentem mászkálni a tecsóba, vidéken csak az a szórakozás ( társaság nélküli negyvenen felülieknek). Majdnem vásároltam, de mégsem, mert rájöttem nincs pénzem. Pedig az új ruha néha bejön.
Szóval tánc nem volt, tegnap viszont futottam. Az nem rossz, csak erős a gyanúm nem tetszik az egyetlen aranyékszernek rajtam. Bár a proktológus még nem mondta, hogy a futástól előjön.
Mai terápiám: fél szem Ri...akármi, mindig elfelejtem a nevét, takarítás, és egy sorozat, amit a fiam letöltött. Nem rossz, csak kiszúrt velem, mert éjjel is nézte, így én lemaradtam. Valami 20sz. eleji családi történet, igazán eredeti szereplőkkel.
A továbbiakban tervezem a folyamatos kántálást ( örülj neki, hogy elhagyott, néha szerencse, hogy nem kapunk meg mindent, amit akarunk, egy szemét féreg amúgy is.). Ja meg a címben szereplő masszőrt. Kedden megyek, csodás keze és hangja van...megnyugtat, talán valami okosat is mondd, hogy lehet elfelejteni egy f...t, és a koromat. :)
